Összefoglaló

A táborokra nagy szeretettel készült alapítványunk. A gyógypedagógusok és a gyógypedagógiai asszisztens kolléganőkkel egyeztetve állítottuk össze a programokat az iskolában tanuló középsúlyos és súlyos autista, valamint enyhébb fogyatékkel elő gyermekek számára. Elsődleges célunk a szülőknek való segítségnyújtás volt, hiszen tudjuk, hogy a hosszú nyári szünetben a szülők nagy része nehezen tudja megoldani a fogyatékos gyermekek felügyeletét, szabadidejük minőségi eltöltését. Másodlagos, ám nem kevésbé fontos célunk a gyerekek élményhez juttatása és fejlesztése volt. A program összeállításakor mi magunk sem gondoltuk, hogy ilyen nagy egyéni fejlődésekre lehet számítani az ötödik nap végére.

Szentendre:

A szentendrei táborban az állatok  terápiás hatásáról nagyon sok szakirodalom született már, ezért nagyon boldogok voltunk, amikor Verbó Szemőke, aki maga is gyógypedagógus, csodálatos terápiás kutyájával, Mambóval el tudta vállalni, hogy minden reggel állat asszisztált terápiás foglalkozásokat tart a gyerekek számára. Voltak, akik már az első napon közvetlenek voltak Mambóval, voltak távolságtartóbbak, és volt olyan kisfiú, aki a kutya közelébe sem akart menni. Elképesztő volt látni Mambó reakcióját ez utóbbira. A foglalkozás végén addig-addig kavart, amíg a magát távoltartó gyermek közelébe ment, és végül odadörgölte magát a lábához, mindezt úgy, hogy a kisfiú – bár félt, de – hagyta. A következő napon reggel páran már a kapuban várták Mambót és gazdáját. Az a kisfiú, aki előző napon még a kutya közelébe sem ment, a foglalkozás végére több alkalommal megsimogatta a kutyát, miközben belenézett a gyógypedagógus szemébe, amire iskolába járása három évében sohasem volt példa. A hét végére ez a gyermek pár kézjellel kommunikálni kezdett a körülötte lévő felnőttekkel. Tanárai először hitetlenkedtek, aztán meghatódtak, ilyen fejlődésről álmodni sem mertek. Egy másik kisfiú, aki eleinte félt a kutyától, pár nap elteltével már a hasa alatt mászott át, és profi módon irányította kézjelekkel. A hiperaktív táborozónk pedig nyugodtabbá vált Mambó jelenlétében. Azt tapasztalhattuk meg, hogy a terápiás kutya mindenkire személyre szabottan hat, az állat asszisztált foglalkozások során mindenki abban fejlődik, amiben kell.

A heti öt napból háromszor volt velünk a táborban Fekete Veronika az ő csodálatos tibeti és Peter Hess-féle hangtálaival. Ezek a foglalkozások mesékkel egybekötve varázsolták el a gyerekeket és hatottak egyszerre több érzékszervükre is. A tálak megszólaltatásakor – főleg a gyerekek hasára és hátára téve – olyan rezgések keletkeztek, amelyek az idegrendszer teljes nyugalmát eredményezték, ez pedig az autista gyermekek számára különleges és ritka alkalom.

Külsős programjaink szervezésénél a gyerekek érdeklődése mellett fontos szempont volt, hogy ne kelljen sokat utazniuk. Így Szentendrén maradva a Skanzenbe és a Városi Tömegközlekedési Múzeumba mentünk. A Skanzenben csoportunkra szabott interaktív foglalkozáson vettek részt a gyerekek „Munkák a házban és a ház körül” címmel. A tömegközlekedési múzeumban pedig felszabadultan rohangáltak a régi, használaton kívüli villamosok és vonatok között. Mivel a sok inger számukra nagyon megterhelő tud lenni, beiktattunk olyan foglalkozásokat, amikor az iskola jól ismert kertjében játszhattak, fújhatták az óriás buborékokat, pancsolhattak az általunk megvásárolt felfújható medencében vagy éppen kézműveskedhettek.

Gyömrő:

Az AdOM Alapítvány második nyári napközis tábora a Gyömrői EGYMI Iskolában zajlott.

Az első napot szintén egy buborék show-val kezdtük, majd a finom ebéd után kézműveskedtünk a gyerekekkel.

Kedden a Veresegyházi Medveotthonba látogattunk. A buszon már elindult a buli, mert drága sofőrünk bizony nagyon figyel a jó hangulatra, így vidáman érkeztünk meg a macikhoz. Nagy séta és az állatok megfigyelése után nagyon finom ebédet fogyasztottunk el a Medveotthon éttermében. Köszönjünk a dolgozóknak, hogy mindenben segítőkészek voltak. Tele pocakkal aztán a játszóteret is birtokba vettük, majd Pista bácsi épségben hazaszállított mindenkit.

Szerdán strandolni voltunk a Gyömrői Tófürdőn. Ez egy hihetetlenül csodás nap volt.

Egyszerűen imádták a vizet. Voltak, akik életünkben először élvezhették, érezhették ezt az élményét, mert még nem jártak strandfürdőn. Sőt volt, aki most kóstolta meg a fagyit. Persze az első kóstoló után, másnap is azonnal fagyizni kellett menni. Annyira nagy volt a délutáni pancsi, hogy kicsit késve is értünk vissza a tábor helyszínére. Öröm volt a gyerekekre nézni egész nap. Felszabadultság, boldogság és mosoly volt mindenki arcán.

A hét első felét követően, csütörtökön egy kis lazítás következett. Délelőtt

kézműveskedtünk és Lengyel Piroska Noémi jóvoltából meseolvasás volt a program. Délután játszótérre és fagylaltozni mentünk. Rápihent a csapat az utolsó, pénteki, szintén kirándulós napra.

Pénteken, az utolsó napon Felsőlajost vettük célba, kedvenc sofőrünkkel. A Magán Zoo hatalmas élmény volt a gyerekeknek. Finom ebédet kaptunk, megsimogathattuk az állatokat és birtokba vehettük a játszóteret. Hazafelé aztán mindenki teljesen kipurcant, nemcsoda, hiszen ez a hét nagyon mozgalmas volt a srácoknak.

A fogyatékkal elő gyerekeket a sok impulzus nagyon felpörgeti, majd emiatt hamar elfáradnak. A tábor hetében nem is panaszkodtak a pedagógusok a lakásotthonban, hogy nem akarnak aludni a srácok.

A táborok minden pillanata élmény volt, nem csak a gyerekeknek, hanem nekünk is. Látni őket, ahogy Mambó kutyát szeretik, ahogy a hangtál rezgéseire rezonálnak, ahogy felszabadultan szaladgálnak a régi a villamosok között, ahogy felcsillan a szemük, mikor meglátják a medencét, ahogy a Gyömrői Tófürdőben pancsolnak, ahogy a Magán Zoo-ban simogatják az állatokat, mikor meglátják a Medveotthonban élő cuki macikat, ez olyan élmény, amit nem lehet elfelejteni.

A szülők olyan sokszor köszönték meg a lehetőséget, hogy már akkor sem tudtuk, hogy hogyan közvetítsük ezt az alapítvány munkatársai és az adományozók felé. Hálásak voltak, hogy nem nekik kell egy lehetőség után szaladni, könyörögni, és megint sok pénzt fizetni, hanem megélhették azt, hogy valaki gondol rájuk és valódi segítséget nyújt. Az egyik édesanya azt mondta, hogy nem volt könnyű elfogadni gyermeke állapotát, a kevés jó dolgok egyike, hogy az elmúlt években megismert igazán jó embereket. Gyógypedagógusokat, fejlesztőket és most már az AdOM Alapítványt. Fontos volt számukra, hogy biztonságban tudták egy héten keresztül gyermeküket, aki nagyon jól érezte magát, sok élménnyel gazdagodott, és nem mellesleg akár még fejlődött is.