Történt egy napon, h a gyerekem, merő számításból és fondorlattal megkereste az osztályfőnökét, hogy a’ felől érdeklődjön, hogy a gimiseknek előírt kötelező közösségi munkát alapítványnál is el lehet-e végezni?
Korábban már környékezett engem, hogy ha igen, az tök jó, mert akkor Tőlem/ünk csak szerez egy pecsétet és letudva. Hihetetlen, de tényleg, h ez a gyerek, a lassan 17 év alatt még nem tanulta meg, hogy be vagyok oltva megúszás ellen, értsd: nagyon rossz ajtón kopogtatsz. Mondtam neki, hogy van ugyan pecsét, de azért tenni is kell valamit. Szóval ebből a megfontolásból próbálkozott infót kapni a tanárnőtől, aki azt mondta, h igen, lehet alapítványnál is közösségi munkát végezni, miért ismersz ilyen alapítványt?Erre a gyerek elkezdett beszélni az általam és kedves ismerőseim, barátaim által „grundolt” AdOM Alapítványról, nagyjából képben volt, hogy miket csinálunk és úgy tűnik szimpatikus volt az osztályfőnöknek, mert egy szép napon kaptam egy levelet, amiben az állt, hogy amennyiben beteg gyerekeket is támogatunk, a Pasa Majális elnevezésű iskolai hepeningjük keretében rendezett jótékonysági süti vásárból befolyó összeget az alapítványunknak ajánlják fel. A megelőző sztorit nem ismertem, azt hittem a Facebook-os megosztásaim hívták fel a figyelmet a munkánkra, de az, h a gyerek keze is benne van, még ha teljesen más indíttatásból is, még jobban melengettem a lelkemet. Megtörtént az esemény, összegyűlt a pénz és kérték, h az egyik óra keretében a DÖK-ösnek ismertessük röviden az alapítvány munkáját.
Voltunk bent az iskolában. Izgultam, mert az én fiam manapság nagyon tinédzserkedik és bemenni az oroszlán barlangjába és még több, póker arcú, flegma tininek beszélni arról, h mit jelent egyáltalán vagy akár az ő szintjükön segíteni másokon, mission imposible-nek tűnt. Főleg, hogy az én gyerekem is ott ült. Itt szeretném leróni tiszteletemet az iskola lelkes tanárainak, akik elképesztő eredménnyel tudják átadni a tudást nekik. Hihetetlen energia és kitartás. RESPECT! Óriási élmény volt! Bár rezzenéstelen arccal (néhány mosolyt kivéve), de végig figyeltek. Elmondtuk, hogy a névválasztásnál az AdOM-mal akartunk kicsit a fiatalok felé is fordulni, az „adom”, mint szleng értelmében és nagyon örülünk, h már a második évben eljutottunk a generációjukhoz és beszélhetünk nekik a jó szándék és cselekedet fontosságáról. Alapítványunk abban különbözik a többiektől, h az általunk kitalált projekteket mi magunk valósítjuk meg, mi magunk vagyunk jelen azok kivitelezésénél. Nem pénzt adunk a rászorulóknak, hanem megvesszük, elvisszük, megszervezzük a szükséges feladatokat, dolgokat, munka mellett, a szabadidőnkben. Támogatóink közvetlenül vagy közvetve ismernek minket, személyünk a garancia, hogy adományaik 100%-a oda kerül, ahova szánták. Beszámolóink hitelesek, mert testközelből tapasztaljuk meg a segítségnyújtás erejét, a pozitív energia áramlását. Mi magunk is feltöltődve érkezünk haza egy-egy lezajlott projekt végén és elképesztő erőt ad számunkra a következő megszervezéséhez. Elmondtuk az iskolában, hogy a merő jószándékból és jót tenni akarásból mai nappal 344 embernek, többnyire gyereknek segítettünk. Hogy összefogással és hitelességgel a micro környezetünkből indított megmozdulással, a támogatók bevonásával, a támogatások megfelelő helyre történő juttatásával a tágabb környezetünk több pozitív energiával telítődik, ezáltal eggyel jobb hely lesz a világ. Ha mi nem csinálnák azt, amit 3 éve elkezdtünk, akkor 344 ember élete egy-egy élménnyel szegényebb lenne. A Pasa Majálison gyűjtött pénzből a következő nyári táborunk 28 gyereke közül egy részvétele már biztosított, így nekünk, már csak 27 gyerek költségét kell „összekalapolnunk”.
Nagyon hálásak vagyunk, h az AdOM Alapítványra esett a választásuk. És, hogy átment e az információ? Az óra végén 2 diák jelentkezett, hogy a video anyagok megvágása és a social felületek kezelése terén bekapcsolódnának a munkánkba. Mindenki a maga szintjét, ott segít, ahol tud. Aztán rátértünk a közösségi munkaszolgálat kérdésre, szívesen jönnek az iskola gyerekei hozzánk, a fiamat is beleértve, akit látva, h ez milyen jellegű munkából áll, már nem csak a pecsét érdekli.
Köszönjük a Pasarét Giminek az élményt és a támogatást.
Pongrácz Heni – Alapító tag